Szív és érrendszer egészségének megőrzésére, Gralma

By | 2015-06-24

Képernyőfotó 2015-07-10 - 21.02.47Többször hallottam már a Pharmaforte nevét különböző fórumokon, ám sohasem fordítottam nagy figyelmet arra, hogy mivel is foglalkoznak valójában. Most sem saját érdeklődésem miatt kerültek a figyelmem középpontjába, hanem egy újságcikk miatt. Főnököm ugyanis engem kért meg arra, hogy írjak egy rövidebb cikket a vállalkozás tevékenységéről, hiszen elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben ennek a cégnek a közreműködésével fogja kiadni a dolgozók béren kívüli juttatását. Ennek fényében váltam kicsit érdeklődővé. Nem is késlekedtem sokat, felvettem a kapcsolatot a cég vezetésével, akik készségesen válaszoltak kérdéseimre. Kiderült, hogy a Pharmaforte Kft. az egészség fenntartását szolgáló étrend-kiegészítők kifejlesztésével foglalkozik és ezeket árusítja saját webáruházában. Az étrend-kiegészítők kutatása során nagy figyelmet fordítanak egyedi termékeiknél a legújabb nemzetközi kutatási eredményekre is, de figyelembe veszik a leghatékonyabb, több évtizede vagy évszázada működő népi gyógymódokat is.